Lakásfelújítás közben is kell a kikapcsolódás

Aki valaha is belevágott már lakásfelújításba, pontosan tudja, hogy ez nemcsak anyagilag megterhelő, hanem fejben is kimeríti az embert. Mi is most pont ebben vagyunk benne: csempék, festékek, új bútorok, folyamatos egyeztetések a szakemberekkel. Persze nagyon örülünk majd a végeredménynek, de be kell vallanom, közben azért jó párszor megfordult a fejemben, hogy kellene egy kis pihenés. Valami olyan, ami feltölt minket egy kicsit, hogy új lendülettel folytassuk majd az otthonunk szépítését.

Mivel itt a nyár, egyértelmű volt, hogy a víz irányába kezdünk el nézelődni. A gyerekek is már napok óta emlegették, hogy csúszdázzunk egyet valahol, szóval olyan helyet kerestünk, ahol a hajdúszoboszló csúszdák is elérhetők, de közben nyugodtan meg tudunk pihenni is. Így bukkantunk rá az ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu weboldalára.

hajdúszoboszló csúszdák

Első ránézésre is nagyon szimpatikus volt az oldal dizájnja. Nem az a zsúfolt, átláthatatlan oldal, ahol elveszik az ember. Letisztult, barátságos, és ami nekem különösen tetszett: jó minőségű, nagy méretű képek vannak fent, amik tényleg megmutatják, milyen szép környezet várja ott a vendégeket. A főoldal háttérképei is váltakoznak, ami nemcsak szép látvány, hanem kellemes hangulatot is ad böngészés közben. A ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu oldalon tényleg könnyen megtalálható minden, amit keresünk: apartmanok, árak, információk, programlehetőségek.

Mivel két gyerekkel tervezzük az utazást, nagyon fontos szempont volt, hogy családbarát helyet találjunk. Az ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu apartmanjai pontosan ilyenek: többféle apartmant kínálnak, ráadásul tényleg szépek és tiszták. Az árakat is megnéztük, és meg kell mondjam, hogy más szálláshelyekhez képest nagyon korrekt árakat találtunk az ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu oldalon. Nincs rejtett költség, minden világosan fel van tüntetve, ami nekem mindig plusz pont.

Természetesen a gyerekek miatt a csúszdapark is kiemelt szerepet játszott a döntésünkben. Hajdúszoboszló csúszdák tekintetében igazán jó választás, hiszen a fürdő országos szinten is híres. A gyerekek már most azon gondolkodnak, melyik csúszdát próbálják majd ki először, én pedig közben arról álmodozom, hogy végre leheveredek egy napozóágyba egy jó könyvvel, míg ők vígan csúszdáznak. A párom pedig már kinézte magának a termálfürdőt, szóval mindenkinek meglesz a maga kedvence.

Ami nekem különösen tetszett az ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu oldalának böngészése közben, az az, hogy tényleg átlátható és felhasználóbarát minden. Nincs olyan érzésem, hogy eltévednék, sőt! Nagyon gyorsan megtaláltuk a számunkra legszimpatikusabb szállást is, ami nem más, mint a Trópusi apartman. Ez pont jó lesz nekünk, mert kényelmesen elférünk benne négyen, ráadásul a gyerekeknek is tetszik a tengerparti, trópusi hangulat.

Ráadásul a környéken nemcsak a hajdúszoboszló csúszdák miatt érdemes időt tölteni, hanem számos egyéb program is várja a családokat. Lehet nagyokat sétálni, biciklizni, vagy akár felfedezni a helyi éttermeket és cukrászdákat is. Az apartmanok kényelmesek, jól felszereltek, és pont azt a nyugodt környezetet biztosítják, amit egy ilyen zsúfolt időszak után keres az ember. A mi családunk most tényleg arra vágyik, hogy kicsit együtt legyünk, lazítsunk, és közben feltöltődjünk. Már alig várom, hogy összecsomagoljuk a bőröndöt, és induljunk is Hajdúszoboszlóra!

Mindenkinek bátran ajánlom az ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu weboldalát, mert egyszerűen jól esik ránézni, könnyű eligazodni rajta, és tényleg látszik, hogy gondosan össze van rakva. Nem sokára én is fel fogom velük venni a kapcsolatot a saját utazásunk miatt, mert már nagyon várjuk, hogy elinduljunk végre kikapcsolódni egy kicsit. A Trópusi apartmant már ki is néztük magunknak, hiszen ez pont jó lesz nekünk két felnőttnek és két gyereknek. Alig várjuk, hogy végre ott legyünk, és kicsit magunk mögött hagyjuk a csempéket, ecseteket és kalapácsokat!