Egy jó lakás közelében kell lennie egy jó fogászatnak

Én is abba az életkorba kerültem, hogy elkezdtem lakásokat nézegetni, hol tudnék hosszú távra letelepedni. Ebben a helyzetben szerintem rengeteg szempont van, amiket mérlegelni kell, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk meg. Elsősorban érdemes természetesen tisztában lennünk azzal, milyen árat engedhetünk meg magunknak, talán ez a legalapvetőbb követelmény. Ezen a szemponton túl viszont számos egyéni preferencia van, amit figyelembe kell venni, mint a közlekedés, elhelyezkedés, az, hogy milyen környéken szeretnénk élni, továbbá, hogy milyen bevásárlási, szabadidős és művelődési lehetőségek vannak a környéken. Nekem például fontos az, hogy ne legyen túl messze a lakásom a belvárostól, mivel nagyon szeretek különböző rendezvényekre, bulikra és kiállításokra járni, amik jórészt mind a belvárosban szoktak lenni. Emellett imádom Budapest belvárosának az építészetét, így magát azt is élvezem, ha csak sétálgatok és nézelődök benne. Emellett, természetesen, mivel a városban szinte lehetetlen autóval közlekedni és nem is tartom egy jó megoldásnak, fontos az is számomra, hogy a lakásom tömegközlekedési eszközökkel is könnyen megközelíthető legyen.

Egy érdekes új szempont, amit a szüleim mondtak nekem, amikor a lakás választásról beszélgettünk, az volt, hogy legyen a közelben jó fogászat. Meg kell mondjam, kifejezetten meglepődtem először ezen, elvégre nem értettem, miért lenne ez olyan rendkívül fontos. Miközben kifejtették, azért bevallották, hogy ők is kicsit humorosan gondolták a közeli fogászatot, mint szempont, azonban mégiscsak volt mellette pár jó érvük. Ahogy idősödik az ember, egyre gyakrabban jár fogorvoshoz. Igazából ők már sajnos tapasztalták saját bőrükön, hogy a jó fogak nem tartanak örökké, és idővel – egymás után – elkezdenek tönkremenni. A fogszuvasodás, azt mesélték, előbb vagy utóbb utolér mindenkit.

A mi generációnkban szerencsére szélesebb körben el van terjedve a fogmosás már gyermekkortól, így később kezdenek el elromlani a fogaink, mint a szüleinknek. Azonban emellett is fontos, hogy korán felismerjük, ha elkezdenek szuvasodni a fogaink, ne jussunk el addig, hogy relevánsak legyenek számunkra a fogpótlások fajtái . A korai szuvasodást meg lehet oldani fogkőleszedéssel, utána következő fokozat a fúrás és tömés, végül pedig a gyökér kezelése. Csak ha ezek a lehetőségek mind kimerültek, akkor jönnek szóba a fogpótlások fajtái.

A szüleim tanácsát megfogadva elkezdtem keresgélni a főváros magánklinikái között, melyik van jó helyen lakhatás szempontjából. Azért akartam egy jó magánfogászatot keresni, mivel az államikban gyakran csak “tűzoltást” végeznek, alkalmi javításokat, nem pedig hosszú távon figyelnek a beteg fogaira. Magánklinikákon pedig sokkal inkább személyre szabott az ellátás, és általában évekre előre terveznek a beteg fogaival. A fogászat, ami nagyon megtetszett nekem, a Fogorvos Budapest. Szerintem nagyon jó helyen van a rendelőjük, Budapest talán legszebb hídjánál, a Margit-hídnál. Így a közlekedés is igen egyszerű oda, a 4-es, 6-os villamos megáll a közelében. Lakást is nagyon szívesen keresnék a környéken, ugyanis a Margit-sziget nyújtotta szabadidős tevékenységek igen vonzóak.

Így történt tehát, hogy a szüleim tanácsát megfogadva, a közeli jó fogászat juttatott el a döntésig, hol vásároljak lakást. Úgy érzem, a Fogorvos Budapest, azaz a Margit-híd környéke igen jó tömegközlekedés és szabadidős tevékenységek szempontjából is. Továbbá a város központjába is igen gyorsan el lehet jutni, a 4-es, 6-os villamos pedig egész éjszaka jár, így abból sem lesz gond, ha sokáig bent maradok a belvárosban. Azzal pedig, hogy a közelemben van egy ilyen jó magánfogászat, remélem, nem kell sohasem a fogpótlások fajtáin gondolkodnom.